Kosár

A kosár üres

Vásárlás folytatása

EZÉRT NE LEGYEN SOHA RUTIN A BŐRÁPOLÁS

Németh-Ambrus Orsolya kozmetikai vegyész cikke

 

Az életben a legtöbb dologban van valami rendszerszerűség, és ez így van jól. Az emberi szervezet is akkor működik helyesen, ha bizonyos tevékenységeket rendszeresen, és nagyjából ugyanabban az időben végzünk. Ilyen például az étkezések napi ciklusa, a hétvégi pihenés, vagy hogy mennyit alszunk egy nap és mikor. Ennek megfelelően zajlódnak le a szervezetünkben is bizonyos biokémiai folyamatok: elég csak a melatonin hormonra gondolni, amely csak sötétben termelődik, de az egyes szerveink működése is napi ciklushoz igazodik, mintha egy láthatatlan sejtóra szabályozná.

A rendszerességgel tehát nincs semmi probléma, a rutinból megtett dolgoknál azonban érdemes néha megállni és elgondolkozni: vajon még mindig fennállnak azok a körülmények, amik miatt ugyanúgy tesszük, megszokásból, ugyanazokat a tevékenységeket?

Bőrünk állapotát számos tényező befolyásolja, és ezek a tényezők akár egyik napról a másikra jelentős hatást gyakorolhatnak rá. Ha bármelyik tényezőben változás áll be, akkor máris érdemes felülvizsgálni a napi bőrápolási rutinunkat, ugyanis akár egészen más kozmetikumokra lehet szükségünk. Ezeket két csoportra oszthatjuk: a külső öregedést az olyan, kívülről érkező hatások okozzák (vagy éppen lassítják, ha helyesek ezek a szokások), mint az életmódunk, az étrendünk, az ultraibolya sugárzás, a környezetszennyezés és a napi bőrápolási szokásaink - ezek a tényezők okozzák az öregedés látható jeleinek 80%-át. A genetikailag meghatározott, belső öregedést pedig az (örökölt) egészségi állapotunk, a stresszszint, a bőrbetegségekre való hajlam: ezek a látható öregedés csupán 20%-áért felelnek.

Nézzük most végig ezeket a tényezőket, hat csoportba foglalva:

 

1. Folyadékbevitel

Bőrünk szempontjából talán ez az egyik legfontosabb tényező: a megfelelő mennyiségű és minőségű folyadékbevitel. Nincs az a méregdrága hidratálókrém, ami fel tudná venni a versenyt a bőséges vízfogyasztással - igen, a víz a legjobb megoldás, hiszen a testünk vízkészletének nem kevesebb mint 20%-a az epidermisben és a dermisben (a bőrszövet három rétegéből a két felső) található. Ebből következik, hogy az elégtelen vízfogyasztás szinte azonnal meglátszik rajtunk, de ennek ellenkezője is igaz: ha változtatunk, és máról holnapra elkezdünk elegendő folyadékot (nem szénsavas, cukrozott üdítőket, és nem kávét, hanem főként tiszta vizet) magunkhoz venni, annak a hatása napokon belül érezhető lesz. Bőrünk kisimul, és élettel teli, felszíne egyenletesebb lesz, a ráncok mélysége csökken. 
Személy szerint nálam a kicserepesedett ajkak jelzik szinte azonnal, ha pár napja már túlságosan kevés folyadékot fogyasztok.

Ezeket a kozmetikumokat hagyhatod el vagy csökkentheted a használatukat, ha elég folyadékot iszol:

  • Hidratálókrémek
  • Testápolók
  • Ajakbalzsamok
  • Vízmegtartást segítő szérumok (pl. olajszérumok)

 

drink water

2. Sport

Hihetetlen változásokon megy keresztül a bőrszövet, ha az ember lánya fogja magát, és nekiáll rendszeresen sportolni! A testmozgás hatására élénkül a bőrszövet mikrovérkeringése, ezáltal szabályosan felélénkül, megújul a bőr, a tónus élettel telivé válik, a méreganyagok gyorsabban távoznak. Fontos kiemelni, hogy az izzadás (különösen sportolás közben) a bőrszövet egy nagyon is hasznos anyagcsere-folyamata, amit nem ajánlott megakadályozni - inkább a testszagok kialakulásáért felelős baktériumok szaporodását érdemes gátolni. 

Természetesen a bőrápolás szempontjából egyáltalán nem mindegy, milyen sportot űzöl, hiszen egészen más testápoló termékek használata ajánlott úszás, szaunázás, terepfutás vagy éppen síelés alkalmával.

Ezeket a kozmetikumokat érdemes többet használni sportolás közben vagy után:

  • (fizikai) fényvédők: ha szabad ég alatt sportolsz
  • krémgélek, napozás utáni testápolók: ha nagyobb testfelületed volt sportolás során kitéve a nap hatásainak, érdemes az UV sugárzás okozta károkat gyors hidratálást adó termékekkel ellensúlyozni.
  • illatmentes, szulfátmentes, kevés összetevőből álló, kímélő arclemosók, tusfürdők, szappanok - különösen szaunázás után fontos a minél kevesebb adalékanyagot tartalmazó tisztálkodási termékek használata, mert a pórusok ilyenkor kitágulnak. A sima vízzel való tisztálkodás is tökéletes megoldás lehet.
  • gyorsan felszívódó, könnyű növényi olajokon vagy észtereken alapuló testápoló krémek, testolajok - főleg akkor hasznos, ha vizes, klóros közegben sportoltál, mert a bőr lipidrétegét helyreállítják ezek a termékek.
  • olajbázisú arckrémek, ajakbalzsamok - a téli sportok szerelmesei a hideg ellen magasabb lipidtartalommal rendelkező kozmetikumokkal védekezhetnek.
  • alumíniumsó- és szódabikarbóna-mentes dezodorok: az alumíniumsó elzárja a pórusokat és nem engedi izzadni a kezelt bőrfelületet, a szódabikarbóna pedig magas pH-ja miatt bőrön maradó termékbe nem ajánlott.

 

exercise

 

Általánosan azonban elmondható, hogy ezeket a kozmetikumokat hagyhatod el vagy csökkentheted a használatát, ha elkezdesz rendszeresen sportolni:

  • bőrmegújító kezelések: peeling termékek, kémiai hámlasztók
  • hidratálókrémek: ha elég folyadékot iszol sportolás közben vagy után

 

3. Táplálkozás

Az életmódváltás egyik legfontosabb eleme a táplálkozás reformálása. Bőrünk állapotának szempontjából óriási jelentősége van annak, milyen tápanyagokat juttatunk be kívülről a szervezetünkbe, és ha nem is érződik napokon belül a hatása, úgy, mint az elegendő folyadékbevitel esetén, néhány hét vagy hónap elteltével egész biztosan látható lesz az eredmény. A leghasznosabb a bőrünk állapotának megőrzése szempontjából a kiegyensúlyozott, teljes értékű, növényi alapú étrend, vagyis a minél több friss zöldség, gyümölcs, a teljes értékű gabonafélék, és az olajos magvak fogyasztása. Az olajos magvakkal mértékkel bánunk, a kevesebb: több elv alapján. Értékes bőrvédőket tartalmaznak, de egy határon túl serkenthetik a faggyútermelést. A zsíros tejtermékek, sajtok fogyasztása, és a pattanások, mitesszerek kialakulása között is van összefüggés. Érdemes néha a gyulladásgátló hatású, többszörösen telítetlen zsírsavakat ideális kombinációban tartalmazó étrendkiegészítőket is bevetni, amik nagyban hozzájárulhatnak az olyan bőrbetegségek eredményes kezeléséhez, mint az atópiás dermatitisz, a pikkelysömör és az akné. 

Újabban a kutatók figyelme a gyümölcsmagokban lévő értékes és hiánypótló olajok felé fordult, amelyeket nemcsak külsőleg, hanem belsőleg is alkalmazhatunk, antioxidáns-tartalmuk miatt. Ezek a természetes flavonoidok kvintesszenciáinak számítanak.

Érdekesség, hogy egyes gyomnövénynek hitt gyógynövényekben milyen erő rejlik. A kövér porcsin, amely szinte mindehol megtalálható: kertekben, mezőkön, útfélen, nagyobb arányban tartalmaz omega-3 zsírsavakat, mint a hal vagy a lenmag. Ráadásul az omega-3 zsírsavaknak egy különleges változata, a zsírban és vízben is oldódó, ezért könnyebben felszívódó, antioxidáns hatású alfa-liponsav található meg benne nagy mértékben.

Az omega-3 zsírsav mellett a szelénben, cinkben, rézben, növényi fehérjében és B-vitaminokban gazdag élelmiszerek nem csak a bőrszövettel, hanem a hajjal és a körömmel is képesek csodát művelni. Kiemelten jó hatású a köles, a zabpehely, a barnarizs, a mazsola, a söréleszőpehely, a mandula, és nem szabad elfeledkezni a színes, bogyós gyümölcsök és a zöld leveles növények, valamint a kakaóbab magas flavonoid, növényi színanyag-tartalmáról sem, amik mind erős antioxidánsként védenek a bőr korai öregedése ellen, számos más, kedvező élettani hatásuk mellett. Érdemes elhagyni a finomított alapanyagokat, az erősen feldolgozott élelmiszereket, és kíméletes ételkészítési eljárásokat alkalmazni (párolás, fritőz helyett sütőben, kevés olajon sütés, stir-fry stb.).

 

eating healthy beauty

Ezeket a kozmetikumokat hagyhatod el vagy csökkentheted a használatukat, ha áttérsz a teljes értékű, növényi alapú étrendre, és belülről is megadod a bőrödnek, amire szüksége van:

  • anti-aging kozmetikumok
  • szérumok, boosterek
  • testápoló krémek 

 

4. Életmód

Ki ne hallott már arról, hogy a dohányzás hatására a bőrünk sokkal gyorsabban öregszik, korábban ráncosodik és fakóvá válik? Az viszont talán kevésbé ismert, hogy a túlzott alkoholfogyasztás szerepet játszhat egy sor bőrbetegség kialakulásában, mint amilyen a pikkelysömör, az ekcéma és a rosacea, a koffeintartalmú italok pedig vízhajtó hatásuknál fogva száríthatják bőrünket.

Nincs is jobb ellenszere a karikás szemeknek a megfelelő mennyiségű és minőségű alvásnál, ami során ráadásul a bevezetőben említett melatonin hormon - egy bivalyerős antioxidáns - keletkezik, amely az oxidációs folyamatok gátlásával a bőrszövet öregedési folyamatait is késlelteti. 

Ezeket a kozmetikumokat hagyhatod el vagy csökkentheted a használatukat, ha változtatsz néhány szokásodon:

  • anti-aging kozmetikumok - kevesebbet kell használnod, ha lemondasz a dohányzásról
  • szemránckrémek és szemkörnyékápolók - aludj többet és használd ezeket kevesebbet.
  • hidratálókrémek - kevesebb szükséges, ha csökkented a napi koffein-adagot.

 

5. Stressz

Olyan világban élünk, ahol szinte lehetetlen elkerülni, hogy stressz érjen minket, az szerencsére viszont tanulható, hogyan kezeljük. Számos olyan ekcémás beteggel találkoztam már, akik saját maguk is lelki eredetre vezették vissza az ekcéma kialakulását, de szinte mindannyian tapasztaljuk a túlhajszolt életmód hátrányait. 

Jó hír, hogy pozitív gondolkodással, és némi humorérzékkel a legnehezebb lelki helyzetekből is van kiút, hiszen már bölcs Salamon is megmondta: a vidám elme jó orvosságul szolgál; a szomorú lélek pedig megszáraztja a csontokat. Tehát, nincs más dolgunk, mint meglátni az élet szép oldalát, keresni mindenben a jót, és várni az eredményt, ami kevesebb bőrbetegségben és élettel teli, szép bőrben fog megnyilvánulni. 

Ezeket a kozmetikumokat hagyhatod el vagy csökkentheted a használatukat, ha megtanulod jobban kezelni a stresszt:

  • Ekcéma és más bőrbetegségek elleni készítmények

 

healthy skin love

6. Környezeti hatások

Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amihez talán a legkevesebb ráhatásunk van, - pontosabban szólva nagyon is sok múlik azon, ha mi magunk nem szennyezzük a környezetünket - ilyen hatások az időjárás és az évszakok váltakozása, az ultraviola sugázás, a környezet- és légszennyezés és a kék fény okozta károk.

Azonban a bőrápolási rutin tekintetében egyáltalán nem mindegy, hol élünk és mivel foglalkozunk. Teljesen más ápolást igényel egy légszennyezésnek erősen kitett belvárosban, irodai munkát végző ember bőre, mint egy vidéken, mezőgazdaságban dolgozó, UV sugárzásnak jobban kitett emberé. Sőt, ha sokat ülsz monitor vagy mobiltelefon előtt, a kék fény (blue light) káros hatásait ellensúlyozó kozmetikumokat érdemes választanod, de léteznek már az erős légszennyezettség hatásait bizonyítottan csökkentő hatóanyagok is (anti pollution). 

Ugyanígy gyökeresen más termékeket érdemes a téli mínusz 10 fokban használni, mint a nyári 35 fokos melegben, de mást igényel a bőrünk, ha ugyanabban az évszakban egész héten esik és ködös az idő, és mást, ha hét ágra süt a nap. 

 

Rendszeresen, de ne megszokásból

Ezek alapján látható, hogy a legjobb, ha ki sem alakítunk bőrápolási rutint, rendszerességet viszont annál inkább. Ha sminkelsz, akkor persze más a helyzet, mert a smink maradéktalan eltávolítása különösen fontos. Sajnos a smink eltávolításakor a bőr védő lipidrétegének egy része is óhatatlanul eltávozik, emiatt viszont be kell vetni a hidratálás eszközeit is, ezért ha sminkelsz, a dekorkozmetikumokkal együtt legalább 5-10 féle terméket kell használnod - ennek érdemes minél ritkábban kitenni az arcbőrt. 
Tehát merjünk változtatni káros szokásainkon, és vezessünk be helyes szokásokat - egy-egy apró lépés is rengeteget számít. Figyeljük rendszeresen a bőrünk jelzéseit. Legyenek a kezünk ügyében a kedvenc, bevált kozmetikumaink, de csak azokat használjuk aznap, amelyiket "kéri", igényli a bőrünk. Sőt, merjünk új márkákat, újdonságokat, környezetbarát megoldásokat, egyszerű, kevés (vagy akár egyetlen) összetevőből álló kozmetikumokat is kipróbálni. 

A hatás nem marad el.

 

Németh-Ambrus Orsolya

kozmetikai vegyész

 

Felhasznált irodalom:


https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/27938801/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC5172479/

https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/31979308/

https://www.teknoscienze.com/Contents/Riviste/PDF/HPC1_2016_LOW_37-43.pdf

https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/28315451/

https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/21611681/