Kosár

A kosár üres

Vásárlás folytatása

Tóth Gábor, BioGabi bemutatkozik

Tóth Gábor vagyok, szakmámat tekintve élelmiszeripari technológusmérnök (főiskolai, BSc.), minőségszabályozó okleveles élelmiszeripari mérnök (egyetemi, MSc.), táplálkozáskutató, termékfejlesztő és élelmiszer-tudományi tanácsadó.

 

Több mint húsz esztendeje foglalkozom élelmiszer- és táplálkozástudománnyal, a médiában is húsz éve vagyok jelen. A két évtized alatt országszerte tartottam szakmai és népszerűsítő előadásokat, képzéseket, egészségvédelmi és sporttudományi szemináriumokat, egészségnapokat és főzőköröket (szekértő kollégáimmal együtt), hangsúlyt helyezve a megelőzésre, az egyéni szokásokra, személyes felelősségünkre, tudományos-ismeretterjesztő jelleggel.

 

A rangosabb szakmai programokon (védőnői, dietetikai, gyermekorvosi, sporttudományi), valamint reformtáplálkozással kapcsolatos nagyobb rendezvényeken gyakran felkérést kaptam egy-egy előadás megtartására.

 

Hazánkban egyre nagyobb igény mutatkozik az egészségtudatos életvezetés, a tudatos sporttáplálkozás és a növényi alapú étkezis modellek iránt. A sporttudományi területen mind az élsportolók, mind a hobbisportolók körében növekvő érdeklődés jellemző és elmondhatom, hogy a tanácsadások mérhető teljesítménynövekedést eredményeztek sok esetben. A vegán étkezés és élelmiszerfejlesztés terén is úgy gondolom, kiemelkedő kutatási programokban vehetek részt.

 

Médiaszereplések 

Mintegy három évig (2013-2016) a Class Fm rádió Morning Show műsorában, az E-mentes övezet című rovat szaktanácsadója voltam, Sebestyén Balázs vezetésével; e műsort közel két és fél millió ember hallgatta rendszerességgel. Később (2016-2020) a Rádió 1-ben folytatódtak az életmód-beszélgetéseink Balázzsal és műsorvezető kollégáival. (A közel hét éves műsorfolyam legjobb témáit összegeztük az E-mentes övezet, avagy mit reggeliztél ma című első, és az E-mentes övezet 2., avagy több mint reggeli című második kötetben, valamint az E-mentes Szakácskönyvben).

Szakmai munka

Szakmai munkám szerves része a publikáció. Cikkeim többek között a Kis Alföld, az Orvosi Váró, a Magyar Nemzet, a Természetgyógyász magazin, Paramedica és Komplementer Medicina újságokban jelentek meg. 2008 és 2013 között az Új Életmód egészségmagazin felelős vezetőjeként is tevékenykedtem, a lap szintén nonprofit jelleggel, lényegében reklámok nélkül, önfenntartó módon működött, aktivista szakemberek (orvosok, védőnők, dietetikus, pszichológus, addiktológus, pedagógus, logopédus, természetgyógyász, éttermi séf, mentálhigiénés szakemberek, stb) segítségével.

Eddig tizenegy könyvem jelent meg a közforgalomban, amelyek széles körben elterjedtek.

2010-től kezdve a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE), a Központi Környezet- és Élelmiszer-tudományi Kutatóintézet (KÉKI, NAIK) valamint magyar kisüzemek és biotermelők hathatós szakmai segítségével hazai élelmiszer-fejlesztésekben vállalok szerepet, így kerülhetett forgalomba több egészségvédő, preventív bio- és reformélelmiszer (inulindús csicsókasűrítmény, zsírszegényített olajosmag-őrlemények, gyümölcsmag- és héjőrlemények, speciális rostforrások, csíraőrlemények, gyógygombák, immunvédő termékek stb).

 

Terveink (szakmai csapatom nevében) szerint a jelenben és jövőben, évről évre, újabb tudományos fejlesztésekkel gazdagítjuk a hazai és külföldi élelmiszer palettát, illetve szakmai kutatói team-munkákhoz csatlakozunk. Célunk a legújabb tudományos eredmények gyakorlati alkalmazása, konkrét termékekké formálása különböző célcsoportokhoz igazítva. Emellett kifejezetten sportolók részére is folyamatban vannak fejlesztéseink. 

 

A kutatások során a főbb célcsoportjaink a fogyni vágyók, a cukorbetegséggel vagy inzulin-rezisztenciával küzdők, a szív- és érbetegek, a gyengébb immunitásúak és a sportolók. Fejlesztéseink az általános tápláltsági állapot növelését is szolgálják.

 

Személyes vonatkozások, célok, ars poetica

Az élet felelősséggel jár, és a természetnek, valamint az élettannak megvannak a maga szabályai. Hasznos, ha ezeket megismerjük, és figyelembe vesszük, akár saját testünk védelme érdekében is.

Hiszek a megelőző, protektív életszemléletben, amely magában foglalja a környezet, az állat- és növényvilág, az emberi élet és az egészség, valamint a Föld védelmét. „Fegyverem” a kimondott és leírt szó, amellyel több mint húsz esztendeje síkra szállok a kitűzött célokért, lehetőségeim szerint. Úgy gondolom, életünknek célja van, és a kezünkben rejlő lehetőségekkel szabadon élhetünk, vagy visszaélhetünk.

Meglátásom szerint a nagyüzemi termelés helyét - ahol ez megoldható - egyre inkább fel kellene váltania (újra) a házi, családi és kisüzemi gazdaságoknak, emellett az önellátó termelés is előnyös. Az állati eredetű termékek helyébe növényi alapanyagokat teszek, figyelve a párosításokra is.

Fontosnak tartom a hiteles tájékoztatást az élelmiszeripari területeken (gyártás, összetevők). Az élelmiszerek „jogai” helyett az azt megvásárló ember jogait hangsúlyozom, hiszen tudnunk kell, mit viszünk be a szervezetünkbe.

Tudományos eredmények, publikációk, kutatások, élelmiszer-fejlesztések, egészségvédő készítmények, etikus termelés és kereskedelem – ezekben hiszek.

Szakmai célok

Tudományos-szakmai munkásságomat az egyetemi idők alatt kezdtem meg, 1998-ban, amikor előadni, beszélgetni hívtak számos nagyvárosba táplálkozási témákról. E programoknak híre ment és egyre több felkérés érkezett, majd sorra szerveződtek az előadások, egészségnapok, és több helyen egészségklubok alakultak, amelyek haladását segíthettem, illetve magam is sokat tanulhattam a klubokban. Az előadások mellett elindultak a publikációk és a médiakommunikáció is, így egyre inkább szélesedett ez a fajta egészségmisszió, amelyet kollégáimmal együtt végeztem. Időközben a világ is sokat változott és növekvő igény jelentkezett a növényi alapú étkezés iránt.

Külön öröm volt számomra, amikor élelmiszer-fejlesztői projektekhez hívtak meg, illetve idővel saját termékköröm jelenhetett meg Okos Magos néven. A korábbiak értelmében bekapcsolódhattam a biocsicsóka-sűrítmények innovációjába (Budapesti Corvinus Egyetem, KÉKI, kisüzemi fejlesztői munka), és a hidegen préselt olajosmag-lisztek élettani hatásai is izgalmasnak bizonyultak. Idővel ez a tevékenység is kiszélesedett, és a kis családi vállalkozásból cégalapítás lett, szakmai grémiumok segédletével. Ma már több kutatói csoporttal is kapcsolatban vagyok, és nagyszerű szakmai projektekben vállalhatok szerepet. Célom, hogy ezek eredményét megosszam a hazai lakossággal, mert „jogunk van” egészségesen étkezni, és a lehető legtöbb tápanyagot hordozó élelmiszerekhez hozzájutni. A tudomány igen nagy magasságokba fejlődött és érdemes kihasználni az ebben rejlő lehetőségeket, az egészségvédelem érdekében. Meggyőződésem, hogy az élelmiszeripar sokkal többre képes, mint a jelenlegi, gyakran gyengébb minőségű termékek tömeggyártására.

Az olajosmag-lisztek mellett a fermentált biocsírák felé fordult a figyelmem, amikor megismerkedtem e szakmai terület hazai kutatóival és a témával kapcsolatos tudományos eredményekkel és tapasztalatokkal. A csíráztatáskor a mag „kivirul”, és elérhetővé válik mindaz, ami korábban rejtve, hozzáférhetetlen formában volt benne. A csíráztatással és csíraolajokkal kapcsolatos szakmai munka nagy hatással van rám mind a mai napig.

Fontosnak tartom a sporttáplálkozást, és a sportolók számára növényi alapú termékek (fehérjék) elérhetővé tételét, amely a nem sportolóknak (gyerekek, fiatalok, fizikai munkások stb.) is előnyt jelenthet.

Természetesen a fejlesztések tovább folynak és újabb irányok felé fordulok, mint például a gyógygombák, a flavonoid források, funkcionális élelmi rostok, a zsírszövetet nem képező olajok, stb.

A fejlesztések során nagy szerepet kapnak a minőségi paraméterek és a „tisztaság”. Igyekszem E-számok és hozzáadott cukor nélküli termékeket ajánlani, lehetőség szerint ökológiai gazdálkodásból. Hiszek abban, hogy az élelmiszerek összetételének javításával (tápanyag-koncentráció) az elfogyasztott mennyiség csökkenthető, amely kíméletesebb a szervezet számára is. Értéket alkotni, értéket adni, és feltárni az ok-okozati összefüggéseket.

Családom

Feleségemmel hasonlóan gondolkodunk és így neveljük két fiunkat is, akik már lassan felnőtté is válnak. Mindenkinek megvan a maga egyéni ízlése és szabadsága, azonban megtaláljuk az ehhez mért legjobb megoldásokat az étrendben. Nem baj, ha valaki szereti az édességeket, készítünk egészségesebb gofrit, palacsintát, süteményeket. Növényi alapanyagokkal főzünk, és változatos módon étkezünk, időnként pedig meglátogatunk egy-egy reform- illetve vegán éttermet, amelyből - nagy örömünkre - egyre többet találunk Budapesten.

Bízom abban, hogy szakmai munkámmal erősíthetem a hazai egészségtudatosságot, kutatói csapatommal és partnereinkkel együtt.