Szinte kivétel nélkül repesve várjuk az év végét, és végre itt a karácsony!
Azonban a várakozás örömébe sokszor aggodalom is vetül.
Mivel általános szemlélet, hogy az életmódváltás és a diéta szempontjából a legkényesebb időszak az év vége, vagyis az ünnepi időszak.
Már decemberben elkezdődött a nassolás a Mikulás csokikákkal, munkahelyi karácsonyi sütizéssel, majd folytatódik a barátokkal, család járással, és ezt követi a szilveszteri, újévi eszem iszom, ami sok esetben emésztési gondokkal és néhány plusz kilóval zárul.
Felvetődik hát a kérdés, hogy hogyan éljük túl ezt az időszakot, hogy mégiscsak része legyünk az ünnepeknek, a finom ízekről se kelljen lemondanunk és kellemes emlékeket hagyjon bennünk?!
Ebben próbálunk segíteni most Nektek 7+1 életmentő ponttal!

1. A KEVESEBB, TÖBB - TARTS MÉRTÉKET!
Általánosan megszívlelendő, első számú szabály! Szinte mindenre igaz, és tényleg érdemes betartani.
Elcsépelt már, de annál igazabb, hogy az ünnep lényegét, a családi együttléteket éljük meg, és ne hagyjuk elveszni, de ez nem jelenti, hogy muszáj napokig tartó össze vissza evésbe és ivásba torkollania az ünnepeknek.
Nem kell lemondanod a finomságokról, de tarts mértéket, akár szaloncukorról, akár a nagyi bejglijéről van szó, vagy a halászléről, töltött káposztáról.
Ha diétázol, egészséges életmód szerint élsz, akkor is lazíthatsz persze az esetenként szigorú szabályokon, de ne ess át a ló túloldalára. Csipegess mindenből, mert mégiscsak ünnep van, de inkább a minőségre koncentrálj a mennyiség helyett! Az is lényeges, hogy ilyenkor ne görcsölj rá, hogy mennyivel több kalória csúszott be, inkább élvezd az ízeket mértékkel és hívd el a családot egy nagy sétára és ott folytassátok a beszélgetést, így nem kísértenek a sütis tálak.
2. PICI MÓDOSÍTÁSOK AZ EGÉSZSÉG ÉRDEKÉBEN- SZEMMEL LÁTHATÓ EREDMÉNYEK
Ma már a legtöbb hagyományos étel alternatívája elkészíthető reform szemlélettel, akár 100% -osan növényi alapon, vagy épp cukor és fehérliszt nélkül, és kevesebb zsiradékkal, mégis élvezhető formában, ráadásul nem fogod magad kiütni sem ezalatt a pár nap alatt.
Kísérletezz bátran kókusz és mandulalisztekkel, válassz cukor helyett eritritet, és használj értékes aszalványokat és olajos magvakat a süteményekbe.
Szaloncukorból is már kapható cukormentes és vegán opció.
Ha lehetőséged van, készíts vagy válassz ezekből a desszertekből.

3. TÖBB ZÖLDSÉGET KARÁCSONYKOR IS
A hagyományos magyar karácsonyi menü eredetileg nem bővelkedik friss zöldségekben, sőt...
Viszont ezen érdemes változtatni. Csempésszünk friss vagy sült téli zöldségekből készült salátákat, köreteket az asztalra. Remek választás a gyulladáscsökkentő hatásáról is ismert cékla akár frissen, akár sülve/főve, tormával, nagyszerű emésztéskönnyítő, de reszelt almával dióval, citrommal is nagyon finom. A zsírosabb ételek mellé kifejezetten jól fog esni. Szintén remek választás a ruccola karakteres ízvilága megbolondítja a salátákat, rendkívül jótékony tulajdonsággal bíró keresztes virágú zöldleveles, mely elősegíti természetesen az emésztés folyamatát.
Zsírszegény mégis közkedvelt köretet kínálhatsz kockára/karikára/hasábra vágott édesburgonyából amit kevés olívaolajjal, rozmaringgal, sóval és fokhagymával összekeverve air fryerben sütsz meg.
A lilakáposzta szintén egy szuperegészséges és rostban gazdag alapanyaga lehet karácsonyi köreteinknek, ráadásul a színe is szemet gyönyörködtető. Párold meg kevés olajon, fűszerezd köménnyel, sóval, babérlevéllel és adj hozzá aszalt szilvát, almát, a végén pedig keverj hozzá kevés citromlevet az ecet helyett.
4. NEM MINDEGY HOGY MIT ÉS MIKOR!
A karácsonyi túlevések, és az azt követő emésztési problémák oka legtöbbször a laktató, zsíros, gyors felszívódású szénhidrátokban gazdag, többfogásos vacsorák eredménye. Ennek elkerülésére igyekezzünk főétkezések alkalmával a nehezebb ételeket elfogyasztani, a napot pedig indítsuk a friss, energiát adó reggelikkel, mint például hyperfood, funkcionális shakekkel, granolával növényi tejben, egy kanál proteinnel, lenmag crunchyval felturbózva, és friss gyümölcsökkel megkoronázva, vacsorára pedig ismét már csak egy könnyű étkezést iktassunk be. Levest vagy párolt zöldségeket.
Ha szeretnénk végigkóstolni a vendégváró menüt, akkor kisebb adagokat kérjünk, vagy szedjünk ki magunknak, és mellé iktassunk be friss zöldségeket, rostforrásokat is az egyes ünnepi fogások mellé, például friss saláták, fermentált zöldségek formájában, és igyekezzünk kevesebb húst fogyasztani.
Érdemes a nap folyamán az egyes étkezések között sétákat is beiktatni.

5. MINDEN ÉTKEZÉS SZÁMÍT - LEGYEN NÁLAD A GYEPLŐ!
A legtöbben nem tudják, hogy egy finom csésze habos kávé is felér kalória szempontjából egy kisebb étkezéssel. Ha egy pár szelet süteménnyel fogyasztjuk el, akkor egy teljessel is akár, így ezeket tartsuk szem előtt, mielőtt belevágunk - szó szerint - a bejglibe.
A preload gyakorlatát már karácsonykor is elkezdhetjük: az étkezést zöldségekkel kezdjük: szedjünk a tányérunkra egy kupaccal a kínálatban szereplő salátákból, párolt káposztából, így a többinek kevesebb hely marad. Ha levest is kínálnak, szedjünk keveset, inkább a sűrűjét és lehetőleg ott is a zöldségeket részesítsük előnyben.
Javasolt az étkezések előtt egy mokkáskanálnyi csicsóka sűrítményt is elfogyasztunk, amely értékes és hasznos rostokban gazdag, szinten tartja a vércukorszintet, és hozzájárul a teltségérzethez valamint tompítja az édesség sóvárgást.
Szintén fontos és hasznos, hogy jól rágjuk meg az ételt, és együnk lassan, hogy tarthassa a gyomrunk a tempót velünk.
6. JÓTÉKONY GYÜMÖLCSÖK
Természetesen a gyümölcsökről sem szabad megfeledkezni még az ünnepek alatt sem. Nem véletlen, hogy a régi szép időkben a Mikulás is narancsot, mandarint, almát és csonthéjasokat hozott a gyerekeknek.
Nem csak a gyerekeknek, hanem a felnőtteknek is nagyon fontos, hogy minden nap fogyasszanak vitaminokban és rostokban gazdag gyümölcsöket, akár desszert formájában is. Mi lenne ha az idén ízletes gyümölcssalátával kápráztatnád el a vendégeidet? A téli gyümölcsök tökéletes ízharmóniát alkotnak mehet bele alma, körte, banán, kivi, gránátalma, ananász, datolyaszilva és dió is.
A Reszkessetek betörők sorozat nézésekor pucoljatok meg közösen 1 nagy pomelót vagy 1 tál mandarint! Jobban fog esni a gyomornak az esti órákban, mint egy rúd bejgli!

7. PROBIOTIKUMOK
Nem győzzük hangsúlyozni a pre és probiotikumok fontosságát és hasznosságát, de mikor ha nem most jött el az az idő, hogy bevessük őket élesben is?
Az össze-vissza evés, a zsíros ételek, az alkoholfogyasztás vagy épp az ünnepek körüli stresszelelés mind mind próbára teszik az emésztőrendszerünket és azon belül is a bélflóránkat, melynek tüneteit akár rögtön, akár telítődve, napokkal később elszenvedve leszünk kénytelenek megtapasztalni.
Fogyasszunk prebiotikumként csicsóka sűrítményt, fermentált zöldségeket (pl.tejsavasan erjesztett savanyú káposzta) és jó minőségű probiotikum készítményeket.
+1 GYŰJTS MOTIVÁCIÓT! ÚJ ÉV - ÚJ ÉLET!
Ne feledjük! Új év - Új élet!
Ez az időszak a fogadalmaké, a nagy elhatározásoké, és rajtad múlik, hogy vajon követi-e megvalósítás.
"Nézz vissza, majd nézz előre". Ahogy a magyar nyelv jól ki is fejezi: "gazdagabbak lettünk tapasztalatokkal", azaz a személyes megélések egyben gazdagítanak, érettebbé tesznek.
Mi arra bíztatunk, hogy tégy meg egy lépést az egészségesebb és fittebb önmagad felé. Gondold át, hogy mi az amit meg tudnál tenni, de még nem tettél meg a változás érdekében.
Mit tudnál tenni az étkezésed területén?
Képes lennél csökkenteni a hús, tej és tojás fogyasztásodat?
El tudnád hagyni vagy jelentősen csökkenteni a junk foodokat és a cukros ételeket, péksüteményeket, fehér kenyeret?
Tudnál picit vagy sokkal többet mozogni?
Képes vagy kezelni a stresszt és uralkodni felette, hogy ne ő uralkodjon feletted?
Ha mindezeket átgondoltad és igen a válasz a kérdésekre, mi itt vagyunk és segítünk Nektek a megvalósításában is!
Tarts velünk 2025-ben is! Rengeteg újdonsággal és egy szuper januári programmal készülünk!