Tóth Gábor élelmiszeripari fejlesztőmérnök írása
Vitaminhatású vegyületek
Az ember azt gondolná, a vitaminok felfedezésével megtaláltuk a maximumot. Mégis, vannak
a vitaminoknál is sokoldalúbb vegyületek: a polifenolok és a bioflavonoidok. Ez utóbbiakat
vitaminszerű anyagoknak is nevezik, de élettani szerepük jóval túlmutat például a C-vitamin
munkáján.
Fejlesztői csoportunk évek óta kitüntetett figyelmet fordít az ún. karmester és edukátor
vegyületekre, ezek fontos szabályozó folyamatokban vesznek részt és be tudnak kapcsolódni
számos helyen a sejtvédelembe, az oxidatív gyökök elleni harcba.
Egy újabb, forradalmi fejlemény:
Az orvos- és táplálkozástudomány a mesterséges intelligenciával együtt nemrég feltérképezte
bolygónk leghatékonyabb antioxidánsait. Ezeket tehát már ismerjük, a lista adott és
meglehetősen pontos. Most már „csak” alkalmazni kell a vegyületeket, lehetőleg rendszeresen
és rotációban. (Forrás: https://www.nature.com/articles/s41598-019-45349-y/figures/3 )
A tudomány felismerte a flavonoidok jelentőségét
Ma már elmondható, hogy a polifenolokkal és a flavonoidokkal kapcsolatos szakirodalmak
száma szinte tengernyi, és évről évre újabb kutatási eredmények látnak napvilágot.
Számtalan ilyen jellegű vegyület képezi részét az előbb említett listának is, ami nagy
segítséget nyújt a szakmai munkákhoz.
Fontosak az egyedi hatóanyagok és azok párosításai is
A kutatások részben az egyedi hatóanyagokat vizsgálják, részben az egyes vegyület -
párosításokat, ez utóbbiak a hatékonyság, hatásosság növekedését eredményezik az emberi
szervezetben, mivel számos anyag (polifenol) együtt dolgozik, egymást segíti, illetve a
vitaminok regenerációjában vesz részt.
Új magyar tudományos munka: A POLYFLAV
Magyar tudományos munka eredményeként egyedi növényi kivonat- és
vegyületpárosítással létrejött egy új, vegán, gluténmentes étrend-kiegészítő: a POLYFLAV.
Öt értékes növényi kivonatot vagy annak valamely vegyületét tartalmazza, három további
anyag, C-vitamin, lucernafű és koenzim Q10 kíséretében (ez utóbbi is vitaminszerű anyag).
Az öt egymást támogató polifenol- és flavonoid-komplex, C-vitaminnal, koenzim Q10-zel
és lucernafűvel.
Egyes szakirodalmak jelzik a három „ász” együttes, igen hatékony működését, ezek: a
(koffeinmentes) zöldtea-, a kurkuma- és a gránátalma flavonoidok. Sorrendben 98%-os,
95%-os és 50%-os flavonoidtartalmú kivonatokat alkalmaztunk, amelyek a szakmában
felettébb komoly standardizált koncentrátumok (szuperkritikus szén-dioxidos kivonással
készülnek).

További két anyagként rezveratrolt és citrusflavonoidokat adtuk a keverékhez, megfelelő
mennyiségben, ezek mellé C-vitamin, koenzim Q10 és lucernafűpor került.
Fontos tehát, hogy nem por formájú élelmiszereket alkalmaztunk (kurkumapor,
gránátalmapor, citrushéj, pirosszőlőhéj stb.), hanem azok por formájú, magas
hatóanyagtartalmú, tiszta kivonatainak por alakját.
A zöld tea esetében a szakirodalmak kiemelik az epigallocatechin-gallátot (EGCG), a
kurkumából a kurkumint, a gránátalmából pedig az ellagsavat és a punikalagint. Magas
hatóanyag-tartalmú kivonatokat alkalmaztunk a fejlesztéskor, a kivonatokban lévő
flavonoidtartalmat minden esetben jeleztük a leírásokban, emellett kisebb mennyiségű
polifenolok széles skáláját is tartalmazzák, ám ez utóbbiakat nehéz volna egyenként kiemelni
és kimérni, annyira komplex anyagok.
A gránátalma-kivonatnak például 50%-a tiszta flavonoid, emellett tehát polifenolokat hordoz,
a citrusflavonoidok esetében 25% a flavonoidok aránya, mellettük egyéb értékes és sokoldalú
anyagokkal, polifenolokkal. A koenzim Q10 támogató anyagként (szinergensként) van jelen a
kapszulákban.
Reggeli és esti bevitel, pontos összetevők és mennyiségek
A párosítások hasznosak és fontosak, emellett hasznos, ha a nap szinte minden órájában a
keringésünkben vannak, így a reggeli és az esti elosztást javasoljuk. Mivel koffeinmentes
zöldtea-kivonatot alkalmaztunk, így a kapszulát este is nyugodtan be lehet venni.
Egy üveg 60 db kis méretű, könnyen lenyelhető kapszulát tartalmaz, ez 30 napos adag.
Összetevők és mennyiségek kapszulánként:
Zöldtea-kivonat, citrus-flavonoidok, kurkuma kivonat (kurkumin), lucernafű, gránátalma-
kivonat, rezveratrol, aszkorbinsav, koenzim Q10, mikrokristályos cellulózban (növényi
kapszulahéj)

Adalékanyagok, csomósodásgátlók nélküli vegán, könnyen használható forma
A keveréket sikerült 100%-ban adalékanyagok nélkül kapszuláznunk – ez gyakran nem
könnyű, mivel a szemcsék összetapadnak. Egy korszerű módszer segítségével azonban
megoldottuk, hogy csak a természetes komponensek kerüljenek a cellulózkapszulákba, még
az ilyenkor általánosan használatos anyagokat is kiiktattuk (pl. Mg-sztearát, szilícium-dioxid).
A termék nem tartalmaz zselatint és más állati eredetű származékot, cukrot, tejfehérjét- és
tejcukrot, szójafehérjét és glutént sem.
Kiknek ajánljuk?
18 év feletti nőknek és férfiaknak.
Terhes vagy szoptató nők és 18 év alatti gyerekek nem fogyaszthatják! Nem fogyasztható
éhgyomorra. Más, zöld teát tartalmazó termékekkel nem alkalmazható egy napon. A napi
EGCG bevitel nem érheti el, illetve nem haladhatja meg a 800 mg-ot.
Mi a jelentősége a POLYFLAV étrend-kiegészítőnek a mindennapokban?
Amint arról már szó volt, a növényi kivonatokban lévő bioflavonoidokat és polifenolokat a
tudomány ún. vitaminhatású anyagoknak nevezi, mivel nagyon hasonló biológiai
folyamatokban vesznek részt, mint maguk a vitaminok (és nyomelemek).
Ma már ismert, hogy minden növényre jellemző a saját polifenol- és flavonoid összetétele,
ezeket a szakma folyamatosan vizsgálja és beilleszti a táplálkozásba.
Annyira komplex ez a kérdéskör, hogy a szakma a mai napig kutatja a témát és nem ismeri az
összes pozitív összefüggést, belső korrelációt a növényi polifenolokkal kapcsolatosan.
A kivonatok étrend-kiegészítőként való alkalmazása viszonylag új keletű modell és ahogy
fejlődik ez a tudományág, egyre több értékes vegyületet vonnak be az étrendbe. A kivonatok
lehetővé teszik, hogy egyes értékes flavonoidokat úgy tudjunk nagyobb mennyiségben
bevinni, hogy ahhoz nem kell tetemes mennyiségű gyümölcsöt vagy zöldségfélét fogyasztani
– szinte lehetetlen is lenne ennyi növényt megenni naponta.
A hazai tudományos munka keretében összeállított POLYFLAV étrend-kiegészítőben tehát a
kutatásokban nagy szerepet kapó három „ászt”, a zöldtea-, a kurkuma- és a gránátalma
flavonoidokat társítottuk, ezek együttes alkalmazását a szakirodalmak javasolják. Mellettük
jelen van a szintén ismert rezveratrol és a citrusflavonoidok is, C-vitamin, lucernafű és
koenzim Q10 kíséretében.
Igyekeztünk úgy társítani és olyan mennyiségben alkalmazni a flavonoidokat, hogy az
megfeleljen a szakirodalmi ajánlásoknak és párhuzamosan egymás hatásait tudják támogatni.
Egy havi adag POLYFLAV mintegy 13 kg 100%-os színes gyümölcslével vagy
28 liter 100%-os színes zöldséglével összemérhető mennyiségű flavonoidot
hordoz.
A flavonoidokra standardizált növényi kivonatok esetében igen koncentrált hatóanyagokról
beszélhetünk.
A POLYFLAV napi adagja 460 mg tiszta növényi kivonatot, ezen belül 325 mg tiszta
flavonoidot és polifenolt tartalmaz.
Szakmai értelemben ez jelentős mennyiség mindennapi szinten, ami mintegy fél liter frissen
préselt színes bogyós és egy liter színes zöldséglében mérhető flavonoidnak felel meg. Napi
szinten ilyen mennyiségű levet kevesen fogyasztanak vagy engedhetnek meg maguknak.
Nyilván fontos a naponkénti gyümölcs- és zöldségbevitel, ám ahhoz, hogy több száz
milligramm tiszta flavonoidot bevigyünk, tetemes mennyiségű növényt kellene
fogyasztanunk, ezeket is főleg préselt, 100%-os levek formájában – ez ma nem életszerű.
Különösen igaz ez a zöld tea (nem tudunk annyit inni belőle, a koffeintartalma, élénkítő
hatása miatt sem, a POLYFLAV koffeinmentes formát tartalmaz), valamint a kurkuma
esetében, utóbbi fűszernövény nem azonos a magas kurkumintartalmú szakmai fajtákkal (a
legmagasabb hatóanyag-tartalmú, 95%-os kivonatot alkalmaztuk).
Kevesen vannak, akik napi szinten 50-100 mg-nál több flavonoidot be tudnak vinni
növényekkel, vagy levekkel a szervezetükbe, minden egyes nap, oxalátok, puffasztó anyagok
nélkül (még kifejezetten egészségtudatos étkezés mellett is nehéz).
A POLYFLAV étrend-kiegészítő stabilan (számszerűen) ennek sokszorosát tudja biztosítani
úgy, hogy az emésztőrendszerben komfortérzést hoz létre, a hatóanyagok jól fel tudnak
szívódni.

Egy havi POLYFLAV kapszula mintegy 13 liter színes gyümölcslével (100%-os) vagy
mintegy 28 liter színes zöldséglével (100%-os) egyenértékű, összemérhető mennyiségű
flavonoidot tartalmaz. Ez jelentős mennyiség és fegyvertény.
Figyelem: a magas hatóanyag-tartamú színes kivonatok (különösen a sárga színű kurkuma)
jellegükből adódóan megszínezhetik a velük érintkező bőrt, ruházatot. A kapszulák külső
felületére nyomokban kerülhetnek kivonatok a gyártás során, ezért a kapszulákat érdemes az
üvegből egy kiskanálba téve bevenni!
Az étrend-kiegészítők nem helyettesítik a vegyes, változatos étrendet és az egészséges
életmódot. Az egyes vegyületekkel kapcsolatos tudományos leírások az információátadást
szolgálják. A leírásban szereplő állítások az adott anyagra vonatkozó, szakirodalmi
forrásokból vett tudásanyag részei, a források közreadása mellett. A hatásokkal és a
zsírégetéssel kapcsolatos állítások nem a termékre vonatkoznak, hanem a kutatásokban
szereplő vegyületekre. Egészségi problémájával mindig forduljon szakemberhez: orvosához,
gyógyszerészéhez!
Megjegyzés: a hatások a vizsgált anyagokra vonatkoznak, nem forgalomban kapható
termékekre, kutatási anyagok és szakirodalmak felhasználásával. Ezen vegyületek és
információk nem alkalmasak betegségek és a szervezet működési zavarainak gyógyítására, kezelésére,
megelőzésére. Használatuk nem helyettesíti a szakorvosi diagnózist és a gyógyszeres kezelést. Az egyes
vegyületek bevitele nem helyettesíti a változatos étrendet, az egészséges életmódot és az orvosi vizsgálatot.
Szakirodalmak:
Flavonidtartalom, összevetések:
https://docplayer.hu/1663512-Gyumolcs-es-zoldseglevek-polifenol-tartalma-es-in-vitro-
antioxidans-tulajdonsagai.html
A rezveratrol és a zsíranyagcsere összefüggése:
Kim, O.Y., Chung, J,Y., Song, J. (2019): Effect of resveratrol on adipokines and myokines
involved in fat browning: Perspectives in healthy weight against obesity. Pharmacological
Research 148 (2019) 104411.
https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S1043661819314045?via%3Dihub
https://doi.org/10.1016/j.phrs.2019.104411
A zöldtea-katechinek és a zsíroxidáció összefüggése:
Murase, T., et al. (2002). Beneficial effects of tea catechins on diet-induced obesity:
stimulation of lipid catabolism in the liver. International Journal of Obesity, 26(11), 1459-
1464.
Venables, M. C., et al. (2008). Green tea extract ingestion, fat oxidation, and glucose
tolerance in healthy humans. The American Journal of Clinical Nutrition, 87(3), 778-784.
Thielecke, F., Boschmann, M. (2009). The potential role of green tea catechins in the
prevention of the metabolic syndrome - a review. Phytochemistry, 70(1), 11-24.