Szujó Nóra biomérnök, élelmiszermérnök és kozmetikai fejlesztő írása
Mitől lesz szép és egészséges megjelenésű a bőrünk?
Egy jó szérumtól? A megfelelő hidratálótól? A legújabb hatóanyagtól? Ezek mind számítanak – de a történet jóval korábban kezdődik. A bőr állapotát ugyanis nemcsak az határozza meg, amit kívülről rákenünk, hanem
az is, ami belül, a testünkben történik velünk. Az alvás hiánya, a rendszertelen táplálkozás, nem kiegyensúlyozott folyadékbevitel, stressz, hormonális változások, életkor, életmód – mind nyomot hagyhatnak a bőrünkön. Éppen ezért a tudatos bőrápolás szerintünk nem kezdődhet és nem is érhet véget a fürdőszobapolcon.
Az INSKIN szemléletében ezt nevezzük IN–OUT filozófiának.
Az IN mindaz, amivel belülről támogatjuk a szervezetünket. Az OUT pedig az a célzott külső
bőrápolás, amellyel segíthetjük a bőrünket abban, hogy a lehető legjobb állapotban legyen.
Ha nagyon egyszerűen, szemléletként szeretnénk megfogalmazni: a bőrünk állapota nagyjából
80%-ban belülről, az életmódunkból és szervezetünk működéséből fakad, 20%-ban pedig a
külső bőrápolásból. Ez nem tudományos képlet, sokkal inkább egy irányt mutató szemlélet: a
mindennapi szokásaink és belső egyensúlyunk alapvetően meghatározzák, mit tud a külső ápolás
támogatni.
80% IN – mert a bőrünk nem különálló rendszer
Egy fárasztó hét után elég belenézni a tükörbe, hogy lássuk: a bőrünk sokszor pontosan elmeséli,
hogyan vagyunk.
A kevés alvás, a tartós stressz, az egyoldalú táplálkozás vagy a kevés folyadékbevitel mind
hatással lehet arra, mennyire tűnik üdének, hidratáltnak vagy kiegyensúlyozottnak. Ehhez
jönnek az életkorral járó természetes változások, a hormonális folyamatok és az egyéni
adottságaink.
Ezért gondoljuk úgy, hogy a szépség elsősorban belül kezdődik.
A legjobb hidratálókrém sem tudja helyettesíteni a megfelelő folyadékbevitelt. Egy gondosan
felépített esti rutin sem pótolja a pihentető alvást. És egy antioxidáns szérum mellett sem válik
feleslegessé az, hogy mit eszünk, mennyit mozgunk vagy hogyan élünk a mindennapokban.
A bőrünk ugyanannak a szervezetnek a része, amelyet nap mint nap táplálunk, terhelünk,
pihentetünk – vagy éppen nem pihentetünk eléggé.
A tudatos bőrápolás szerintünk ezért nem áll meg a külső ápolásnál, hanem az egész életmódra,
az öngondoskodásra is kiterjed.

Healthy aging: nem az idő ellen, hanem az egyensúlyért
A healthy aging, azaz az “egészséges öregedés” szemlélete szerintünk nem azt jelenti, hogy
megpróbáljuk eltüntetni vagy megállítani az életkor természetes jeleit. Sokkal inkább arról szól,
hogy tudatosan támogatjuk a szervezetünk és a bőrünk hosszú távú egészségét, ellenálló
képességét és jó működését.
A healthy aging filozófiája mögött az a gondolat áll, hogy a bőr nem különállóan működik: az
alvás, a táplálkozás, a folyadékbevitel, a stresszkezelés, a mozgás és a környezeti terhelések
mind befolyásolják, hogyan érzi és mutatja magát a bőrünk hosszú távon. Ezért nem egyetlen
„csodaszerrel”, hanem a belső egyensúly és a célzott külső ápolás együttes támogatásával
képzeljük el a hosszú távú bőrápolást.
Ez nem a tökéletes, ráncmentes bőr ígérete. Sokkal inkább egy reális, hosszú távú szemlélet:
támogassuk a bőrt abban, hogy a saját életkorában a lehető legegészségesebb,
legkiegyensúlyozottabb és legvitálabb állapotban legyen.
Az IN oldalról ez azt jelenti, hogy figyelünk arra, hogyan alszunk, mit eszünk, eleget iszunk-e, és
hogyan kezeljük a stresszt.

Az OUT oldalról pedig olyan bőrápolást választunk, amely támogatja
a hidratáltságot, a barrier működését és a bőr aktuális igényeit – anélkül, hogy túlterhelnénk
vagy „átvennénk az irányítást” a bőr felett.
A healthy aging így nem egy termék, nem egy hatóanyag és nem egy gyors megoldás. Egy hosszú
távú gondoskodási szemlélet, amelyben a bőrünk és a szervezetünk együtt működik.
Ha 80% belül történik, számít egyáltalán a maradék 20%?
Nagyon is.
A bőrünk a testünk külső védőrétege, biológiai szempontból a szervezetünk első védelmi vonala,
amely folyamatosan ki van téve a környezeti hatásoknak. Legyen szó hidegről, melegről, szélről,
száraz levegőről, UV-sugárzásról, légszennyezésről, sminkről vagy tisztításról – a lista hosszú.
Itt válik fontossá az OUT, vagyis a megfelelő külső bőrápolás.
A jól megválasztott kozmetikumok támogathatják a hidratáltságot és a bőrbarrier működését,
javíthatják a komfortérzetet, segíthetnek az egyensúly fenntartásában, és célzott
hatóanyagokkal reagálhatnak azokra a bőrállapotokra, amelyekkel éppen foglalkozni szeretnénk.
A 20% tehát nem kevés.
Ez az a rész, amelyre közvetlenül, tudatosan és célzottan tudunk hatni kívülről.
A jó kozmetikum azonban szerintünk nem próbálja „átvenni az irányítást” a bőr felett. Inkább
támogatja annak természetes működését.

Biztos, hogy „száraz”, „zsíros” vagy „kombinált” vagy?
Évtizedeken keresztül szinte minden kozmetikai választás ugyanazzal a kérdéssel kezdődött:
Milyen a bőrtípusod?
Száraz? Zsíros? Normál? Kombinált?
Ezek a kategóriák adhatnak hasznos támpontot, de van velük egy probléma: könnyen azt
sugallják, hogy a bőrünk egy állandó állapot.
Pedig nem az. A bőrünk velünk együtt változik: reagál a környezetre, a mindennapi terhelésre és
az életkor előrehaladtával természetesen átalakuló folyamatokra. Idővel csökkenhet például a
hialuronsav, a kollagén és az elasztin mennyisége vagy hatékonysága, ami hozzájárulhat a bőr
teltségének, rugalmasságának és hidratáltságának változásához. Ezek természetes folyamatok,
ugyanakkor nem kell őket tehetetlenül elfogadnunk: a megfelelő életmóddal, belső
támogatással és célzott bőrápolással hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a bőrünk hosszabb ideig
megőrizze egyensúlyát és jó állapotát.
Egy alapvetően szárazabb bőr is lehet időszakosan érzékenyebb. Egy kombinált bőr lehet
vízhiányos. Megjelenhetnek az első finom vonalak úgy, hogy közben a barrier is támogatásra
szorul. A bőrünk állapota és igénye télen másmilyen lehet, mint nyáron, és változhat egy
stresszes időszakban, egy hosszú utazás után vagy akár néhány év elteltével is.
A bőr változik. Miért ne változhatna vele együtt a rutinunk is?
Ezért az INSKIN filozófiájában a klasszikus bőrtípus helyett elsősorban bőrállapotokban és
problémákban gondolkodunk.

Ne azt kérdezd: milyen a bőröm? Inkább azt: mire van most szüksége?
Ez apró különbségnek tűnhet, pedig teljesen más gondolkodásmódhoz vezet.
Ahelyett, hogy keresnél egy „kombinált bőrre való” terméket, először azt érdemes
megfogalmaznod, mit szeretnél jelenleg támogatni.
Hidratálásra van szükséged?
Felborult a bőröd egyensúlya?
A barrier támogatása lenne most fontos?
Fakóbbnak, fáradtabbnak látod a bőröd, és antioxidáns támogatást keresel?
Megjelentek az öregedés első látható jelei?
Vagy a szemkörnyéked igényel célzottabb figyelmet?
Nem biztos, hogy fél év múlva is ugyanez lesz a válasz. És éppen ez a lényeg.
Adaptív bőrápolás: a rutin alkalmazkodjon hozzád, ne te a rutinhoz
Az internet tele van tökéletes reggeli és esti rutinokkal. Öt lépés, hét lépés, tíz lépés – pontos
sorrenddel.
Mi kevésbé hiszünk a kőbe vésett rutinokban.
Sokkal inkább abban, hogy figyeld a bőrödet, és reagálj arra, amit jelez.
Ha vízhiányosabb, adj neki több hidratálást. Ha érzékenyebbnek érzed, érdemes lehet
egyszerűsíteni és a barrier támogatására koncentrálni. Ha fakóbb, másfajta támogatás kerülhet
előtérbe. Ha megjelennek a finom vonalak vagy az érettebb bőr jelei, a rutin is változhat.
És ilyenkor érdemes visszatérni az IN oldalhoz is.
Hogyan alszom mostanában? Eleget iszom? Mennyire vagyok stresszes? Változott az
étrendem vagy az életmódom?
Néha ugyanis nem egy újabb kozmetikum hiányzik a polcról. Ilyenkor érdemes a belső és külső
változásokat együtt megvizsgálni: hogyan alszunk, mennyire vagyunk kiszáradva, stresszesek, és
milyen hatások érik a bőrünket kívülről.
Hogyan válassz kozmetikumot a több száz lehetőség közül?
A modern bőrápolás egyik paradoxona, hogy miközben soha nem állt rendelkezésünkre ennyi
információ, talán soha nem volt ilyen nehéz választani.
Hialuronsav. Niacinamid. Peptidek. Bakuchiol. Antioxidánsok. Savak. Növényi kivonatok. Újabb
és újabb trendi összetevők.
Könnyű elveszni közöttük.
Ezért érdemes megfordítani a választás logikáját:
Ne a hatóanyaggal kezdd – kezdd a bőröd aktuális állapotának felmérésével.
1. Mi zavar most?
Vizsgáld meg a bőröd aktuális állapotát, és próbáld egy mondatban megfogalmazni, min
szeretnél változtatni. Vízhiány? Fakóbb megjelenés? Egyensúlyvesztés? Érzékenyebb állapot?
Finom vonalak? Vagy egyszerre több dologra is szeretnél fókuszálni? Ez természetes, de mi azt
javasoljuk, hogy először a számodra jelenleg legfontosabb célra koncentrálj. A bőröd ugyanis
folyamatosan változik, így az igényei is időről időre átalakulhatnak.
2. Mi legyen az elsődleges cél?
Nem kell mindent egyszerre kezelni. A több termék nem automatikusan jelent jobb bőrápolást.
3. Milyen hatóanyagok támogathatják ezt a célt?
Csak ezen a ponton érdemes elkezdeni összetevőket és konkrét formulákat keresni.
4. Építs egyszerű, követhető rutint
A legjobb kozmetikum sem sokat ér, ha rendszertelenül használjuk. Egy átgondolt, fenntartható
rutin sokszor többet ér, mint egy túlzsúfolt fürdőszobapolc.
5. Figyeld a változást
Adj időt a bőrödnek, figyeld a reakcióit – és ha változnak az igényei, változtass a rutinodon is.
Probléma → cél → hatóanyag → rutin → megfigyelés.
Talán ennyi az egész.
IN + OUT: nem tökéletes bőrt szeretnénk, hanem jól működő bőrápolást
A tudatos bőrápolás szerintünk nem arról szól, hogy minden apró vonalat, pórust vagy
egyenetlenséget el kell tüntetni.
És nem arról, hogy minél több termék sorakozik a polcon, annál jobban vigyázunk magunkra.
Sokkal inkább arról, hogy értsük, mire van szüksége a bőrünknek – és azt is, hogy a bőrünk
állapota nem választható el attól, ahogyan élünk.
Ez az INSKIN mögötti gondolat.
IN – amit belül teszel magadért.
OUT – amit kívül adsz a bőrödnek.
A kettő együtt működik igazán.
És talán ez a legfontosabb kérdés, amit egy újabb kozmetikum megvásárlása előtt érdemes
feltenni:
Mire van szüksége most a bőrömnek – és mit tehetek érte kívül és belül?
