Jól csengő reklámok, hangzatos ígéretek, hangsúlyos hatóanyagok, kiemelt részletek - talán mindannyiunknak ismerős, hogyan próbálnak minket megszólítani a reklámok és beszippantani, fogyasztásra és még több fogyasztásra ösztökélni.
Megy a verseny a vásárlók kegyeiért, de vajon tényleg jót akarnak nekünk?
Egy korábbi cikkünkben végignéztük a blnce fejlesztések egyes kiemelt hatóanyagait és gyártási mechanizmusait, most pedig egy hasonlóan fontos témát hoztunk el nektek, azt hogy mik azok az összetevők amiket érdemes figyelni a csomagolásokon, és kétszer is meggondolni, hogy levedd-e a polcról, ha tartalmazza egy termék.
LEGYÉL TUDATOS VÁSÁRLÓ - FIGYELD AZ ÖSSZETEVŐKET ÉS AZ ARÁNYOKAT!
Az élet minden területére igaz, hogy míg az előnyöket igyekszünk kihangsúlyozni, esetleg felnagyítani és kiszínezni, addig a kevésbé értékeset hajlamosak vagyunk titkolni és elrejteni, vagy épp tudomást sem venni róla.
Biztos találkoztatok már olyan termékkel, amiben egy-egy hangsúlyos hatóanyagot, összetevőt vastagon kiemeltek, esetleg rá is rajzoltak a dobozra, aztán ha jobban megnéztétek az összetevők listáját, valahol hátul kullogtak a sorv végén, miközben hemzsegtek a kevésbé szimpatikus vagy épp felesleges, mesterséges összetevőktől.
De honnan tudom átlagos fogyasztóként, hogy mit kéne néznem, és hogy mi az az összetevő, ami nem szükséges vagy kifejezetten előnytelen nekem?
Miért van szükségünk kvázi képezni magunkat élelmiszeripari gyorstalpalással?
Sajnos azért, mert már egyre több feldolgozott, és azon belül is, erősen feldolgozott tartósított, importált, tartós élelmiszert kínálnak a boltok roskadozó pocai szépen, színesen-szagosan becsomagolva, ízletesen, de sajnos sok esetben üres kalória formájában, ami azt jelenti, hogy értékes tápanyagot egyáltalán nem, vagy csak nyomokban tartalmaz, ellenben kimeríti, sőt túl is lépi a szükséges kalória igényünket.
MIK AZOK AZ ÖSSZETEVŐK, AMIKET KERESVE SEM TALÁLSZ A BLNCE DOBOZOKBAN?
Nézzük akkor sorban, hogy mire érdemes figyelni általánosan egészségtudatos vásárlóként.
1. RÉPACUKOR ÉS EGYÉB HOZZÁADOTT CUKROK
Félreértés ne essék, mi nem félünk a cukortól, és nem tiltjuk, sőt javasoljuk a természetben előforduló, teljes értékű, cukor tartalommal bíró gyümölcsöket.
Pont ezért is gondoljuk azt, hogy az erősen feldolgozott, magas kalóriatartalmú, vércukor ingadozást okozó répacukornak semmi keresnivalója fejlesztéseinkben.
Mivel egyre több a tudatos és felkészült vásárló, ezért a gyártók egyre fontorlatosabbak, például cukor kérdésben. Hiszen valljuk be nem mutat szépen ha az összetevők között ott virít, hogy répacukor, ezért az alábbi megoldásokkal találkozhatunk, mint glükóz/fruktóz, és az ezekből készült szirup, nyers nádcukor, invertcukor.
Érdekesség, hogy a cukor kémiai nevét, a szacharózt is alkalmazzák sokan "egészségtudatos" termékekben, de sajnos a cukor attól, még cukor marad.
2. MESTERSÉGES ÉDESÍTŐSZEREK
Ismét egy komoly csapda, amibe óvatlanul könnyen be tudunk sétálni, az, ha ugyan a cukrot kiiktatjuk, de helyette szintetikus édesítőszerekkel igyekszünk kárpótolni az édes ízt. Természetes, hogy hiányzik, de sajnos van, hogy még rosszabbat teszünk magunkkal, ha ezektől hemzsegő termékeket vásárolunk. Épp ezért óvakodjunk az aszpartam vagy szacharin édesítőszereket tartalmazó termékektől.
Szerencsére vannak természetes alapú édesítők, amelyeket az emésztőrendszer is általában jól tolerál. Ilyen a stevia vagy az eritrit. Sok cég előszeretettel használ maltitolt is édesítésre, ami bár természetes eredetű, de hasmenést okozhat.
A blnce fejlesztések során épp ezért steviol-glikozidokat és almaszirupot és/ vagy almacukrot használunk minimális mennyiségben a termékek ízesítésére. Ennek köszönhető, hogy egy natúr, de kellemes ízvilággal találkozhattok a fejlesztések elfogyasztása során.
3. ÁLLATI EREDETŰ ÖSSZETEVŐK ÉS ALLERGÉNEK
Több oka lehet annak, hogy valaki maximális mértékben szeretné elkerülni az állati eredetű összetevőket.
Akár etikai, akár vallási és hitbeli, de egyre több esetben egészségügyi tényezők miatt kizárt ezek fogyasztása. (Tejfehérje allergia, laktóz intolerancia, tojás allergia)
Bármi is az oka annak, hogy nem fogyasztasz állati eredetű élelmiszert, a blnce fejlesztéseiben maximálisan megbízhatsz!
4. PÁLMAZSÍR
A pálmából kinyert olajjal kapcsolatban több szempontból egyre több az ellenérzés.
A pálmaolaj kitermelése hatalmas területeket igényel, hogy a világ igényeit ki tudják szolgálni, sok termelési terület az esőerdők helyén került kialakításra. A termelés folyamata a környező vizeket is szennyezi, továbbá becslések alapján napi 6-12 orángután pusztul el a pálmaolaj miatt. Így bár növényi eredetű alapanyagról beszélünk ugyan, de közvetetten nem minősül vegánnak.
Épp ezért a blnce fejlesztői úgy döntöttek, hogy kihagyják a pálmaolajat az összes fejlesztésből, a békesség kedvéért. Szó szerint!
5. SZÓJAFEHÉRJE ÉS SZÓJALECITIN
Igen vegyes a fenti babféle megítélése manapság, és bár a növényi étrend követői egyre bátrabban használják, azért lássuk be, hogy allergénként előkelő helyen szerepel, továbbá még mindig sokan tartanak tőle - egyébként alaptalanul - fitoösztrogén tartalma miatt.
6. MESTERSÉGES AROMÁK, STABILIZÁTOROK? CSOMÓSODÁSGÁTLÓK
Sajnos sok egészséget tudatosnak látszó terméknél is becsúsznak olyan felesleges mesterséges összetevők, mint a különböző ízfokozók és aromák, amivel igyekeznek elnyomni a természetes ízvilágot és egy erőteljesebb, karakteres “finomságot” adni nekik.
Mi a blnce-nél ezt teljesen szükségtelennek érezzük. Célunk, hogy a fejlesztéseink ízvilága megőrizze az összetevők valódi ízét, és szükség esetén teljes értékű friss gyümölcsökkel, aszalványokkal és olajos magvakkal, magkrémekkel javasoljuk azt tovább ízesíteni és tuningolni a természetesség jegyében.
Mi hiszünk abban, hogy a kevesebb több! - főleg ha adalékanyagokról van szó!