X

Iratkozzon fel TÓTH GÁBOR hírlevelére!

Növényi fehérjék és szeletek

A növényi fehérjék előnyei, valamint a BLNCE új generációs, nyomelemekkel dúsított proteinek


            Több mint sporttáplálék
 
            A fehérjebevitel szerepét hosszú ideje ismeri a szakma, azonban az utóbbi években a figyelem a növényi alapú proteinekre terelődött. Eleinte a szója- és búzafehérje jelent meg, mint első generációs alapanyagok, majd - allergén (vagy intoleráns) jellegük miatt - szükségessé vált a második generációs termékek fejlesztése, amelyek alapját a rizs, egyes olajos magvak és hüvelyesek adják. 
            Ma már nemcsak a sporttudományban helyeződik egyre nagyobb hangsúly az új típusú növényi fehérjékre, hanem a korszerű vegetáriánus és vegán étrendi modellek esetében is, különös tekintettel a gyerekekre, fiatalokra, várandós- és szoptatós anyákra, valamint az idősekre. 
 
            A három „építőmester”: a rizs-, a kendermag- és a borsófehérje
 
            A növényi fehérjék egymással kombinálva hatékony és kiegyensúlyozott aminosav-hasznosulást tesznek lehetővé. A rizsprotein (legtöbbször barna rizsből állítják elő) önmagában is egy értékes összetételű natúr fehérjeforrás (fehérjetartalom 84 %). Emellett a kendermag- és a borsófehérje hozzáadása - eltérő aminosav-összetételük miatt - jobb minőségű fehérje-keveréket eredményezhet (fehérjetartalom 74 %). 
            Az emberi szervezet igen pozitívan reagál a különböző típusú növényi fehérjék együttes alkalmazására (komplettálás). A növényi alapanyagok között a szakirodalmak a cereáliák (gabonafélék), a borsófélék és az olajos magvak keverését javasolják, például a 100%-ban növényi alapú étrendben. Ilyen értelemben a rizs-, a borsó- és a kendermag-fehérje rendkívül jó kombináció, amelyet az elmúlt évek sportolói (olimpikonok) és fogyasztói tapasztalatai is igazoltak.
 
            Kíméletesek, jól emészthetők
 
            Az új generációs növényi proteinek válogatott nyersanyagokból, kíméletes, enzimatikus eljárással készülnek, vegyszerek, kémiai anyagok alkalmazása nélkül. Gluténmentesek, nem allergizáló hatásúak (hipoallergének), egyszerűbb fehérjeszerkezettel rendelkező növények felhasználásával készülő, jól oldódó natúr vagy ízesített poralakú termékek. Tejet és tejszármazékot, tojást és egyéb állati eredetű anyagot, szóját, mogyorót, hozzáadott cukrot, színezéket, tartósítószert, állománymódosítót, stabilizátort, génmódosított összetevőt nem tartalmaznak. 
Természetesen hozzáadott cukrot nem tartalmaznak, édesítőanyagként szteviát alkalmaznak az ízesített formák, amelynek mind kalóriatartalma, mind glikémiás indexe (GI) nulla. Finom ízük miatt igen kedvelt termékek (vaníliás, csokoládés ízben), a natúr forma mellett.
            A blnce proteinekbe igen kis mennyiségben természetes alapú xantán is kerül, amely egy nem emészthető, előnyös élettani hatású (vízoldékony) poliszacharid, hasonlóan például az almapektinhez vagy rizskorpához. A turmixok állományát hivatott gélszerűbbé tenni, a por kiülepedését gátolni, emellett az emésztést és a felszívódást egyenletessé teszik. A xantán a bioélemiszereknél is engedélyezett anyag (rendszeres adásával a vércukor- és koleszterinszint beállítható, de ehhez napi meghatározott mennyiségre van szükség.).
 
            Extrák: nyomelemekkel dúsítva
 
            A blnce új generációs natúr fehérjék és ízesített mixek már hozzáadott szerves nyomelemeket is tartalmaznak (cink, réz szelén), amelyek támogatják a normál immun- és idegrendszeri működést (szellemi erő), valamint a haj, köröm és a bőr normál állapotának fenntartását. A termékek cinkben és szelénben gazdagok, valamint rézforrások.
 
            Minden korosztálynak
 
            A növényi fehérjék minden korosztálynak ajánlhatók. Kisgyermekek számára értékes fehérjeforrások, különös tekintettel a tej-, tojás-, mogyoró- és szójaallergiás célcsoportok számára. Ifjak esetében a serdülőkorban felgyorsuló csont- és izomfejlődés hatékony segítői. Fiatal felnőttkorban az izomtömeg további fejlesztését, későbbi életszakaszban a minőségi testtömeg megtartását szolgálják. Idősebb korban a jól ismert a megnövekedett fehérjeszükséglet egy részét fedezik (a csökkenő energiaigény mellett) Várandós és szoptatós anyáknak is ajánlhatók, illetve betegség, műtétek utáni állapotokban is alkalmazhatók. Kiválóan beépíthetők vegetáriánus és vegán diétákba is.
            
            Felhasználásuk egyszerű és praktikus
 
            Élsportolók számára edzéseket követően (15-30 perccel), napi 2 alkalommal 20-30 gramm adása javasolt 2-3 dl folyadékhoz. Növényi tejekkel még jobb ízt adnak, turmixhoz, müzlihez is használhatók. Intenzív edzések előtt 10-20 gramm bevitele hasznos lehet (a fehérjék is részben bekapcsolódnak a belső égési folyamatba a sport alatt). Hobbisportolók számára napi 1 alkalommal 20-30 gramm ajánlott, beleértve a pihenőnapokat is (regeneráció). 


Protein  vegán fehérje csokis 500 g 77%-os fehérjetartalommal

Protein vegán fehérje csokis 500 g 77%-os fehérjetartalommal

Vegán rizs fehérje, borsó fehérje és kendermag fehérje kombinációja édesítőszerrel

6 490 Ft

6 490 Ft

Protein  vegán fehérje vaníliás 500 g 77%-os fehérjetartalommal

Protein vegán fehérje vaníliás 500 g 77%-os fehérjetartalommal

Vegán rizs fehérje, borsó fehérje és kendermag fehérje kombinációja édesítőszerrel

6 490 Ft

6 490 Ft

Protein vegán rizsfehérje 500 g 84% fehérjetartalommal

Protein vegán rizsfehérje 500 g 84% fehérjetartalommal

Natúr barna rizs fehérje

4 490 Ft

4 490 Ft

Fehérje szelet kókuszos

Fehérje szelet kókuszos

kézműves, 22% fehérjével

499 Ft

499 Ft

Fehérje szelet áfonyás

Fehérje szelet áfonyás

kézműves, 28% fehérjével

499 Ft

499 Ft

Fehérje szelet almás

Fehérje szelet almás

kézműves, 29% fehérjével

499 Ft

499 Ft

Tételek: 1 - 6 / 6 (1 oldal)